Monarchia Rétesház
Királyi körülmények, hétköznapi árak - nyit a Monarchia kávézó

Királyi körülmények, hétköznapi árak - nyit a Monarchia kávézó

November másodikán a Királyi Váróban megnyílik a Monarchia Kávézó. A név bizonyára ismerősen cseng azok számára, akik gyakran megfordulnak a belvárosban. Ez nem véletlen, hiszen a kávézót a Hamvay kúria épületében lévő Monarchia Rétesház tulajdonos-vezetője, Köntös Sándor üzemeltetheti a képviselőtestület döntése eredményeként.
Nem könnyű a feladat, hiszen a különleges helyszín más szolgáltatást követel, mint az a vasútállomásokon megszokott.
 
– Nem tart attól, hogy ez a patinás környezet, amit nap mint nap megcsodálnak az utazók, a vendéglátás szempontjából inkább távol tartja majd a helyi vendégeket?
 
– Ez új kihívás számunkra, de igyekszünk megfelelni mind a helyszín által meghatározott követelményeknek, mind az utazóközönség elvárásainak. Nemcsak a turistákat és a múzeumlátogatókat várjuk, sőt, kifejezetten az utazók igényeihez és pénztárcájához igazodó kínálattal készülünk, csak éppen a korábbinál sokkal igényesebb, színvonalasabb környezetben – tájékoztatta lapunkat Köntös Sándor. – Ez a hely mást kíván, mint amit a hagyományos vasúti vendéglátó nyújt. Az a célunk, hogy mindenki örömmel térjen be hozzánk: ha valaki reggel rohan, bátran vásárolhat itt egy szendvicset, péksüteményt, teát, kávét. Semmivel sem kerülnek majd többe az itt kapható termékek, mint a Rétesházban. Aki ismer bennünket, az tudja, ott sem lett semmi sem drágább attól, hogy megváltozott, szebb lett a környezet. 
 
– Ezek szerint másfajta árukínálattal várják majd a vendégeket?
 
– Lesznek új termékeink is, december 31-ig igyekszünk felmérni, mik az igények. Egyaránt lesz lehetőség helyben fogyasztásra, és arra, hogy – ha nincs idő leülni – elvigyék a kávét, a forró csokit. Emellett tervezzük többek között diabetikus termékek bevezetését is, ezekre ugyanis egyre nagyobb az igény.
 
– Aki esetleg bepillantott már az ablakon, az egy nagyon elegáns, úgynevezett bécsi kávézót lát…
 
– Igyekeztünk az épület stílusához, műemléki voltához illeszkedő belsőt kialakítani. Azt hiszem, meleg, hangulatos vendégteret hoztunk létre, ahol a dió, az óarany és a fa harmonizál a falak barna színével. Most csak a belső tér üzemel, tavasztól őszig azonban az árkád alatti részre rattan bútorok kerülnek majd.
 
– A nyitva tartás mennyire igazodik majd a vasútállomáson lévő forgalomhoz?
 
– Erről majd később a tapasztalatok alapján fogunk dönteni. Terveink szerint az első hónapokban, hét közben reggel 6-tól este 6-ig, hétvégén pedig 10-től 18 óráig tartunk nyitva. Később majd meglátjuk, ebben is a vendégek igényeihez szeretnénk igazodni. Bízunk benne, hogy az utazóközönség örömmel fogadja majd az itt korábban megszokottnál magasabb színvonalú szolgáltatást.
 
Vissza